Bumtang, utolsó nap beszámoló



Bumtang-völgy Hágó Ura felett, innen indul a trek Urába Bumtang, utolsó nap Fenyők zúzmóval Hosszú chorten Régi kereskedelmi út Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Ura Lhakhang Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Ura felülről Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Bumtang dzongja Jampey kolostor Jampey kolostor Négy barát és különleges háziállatok Jampey kolostorban A négy őrző király közül kettő a Jampey kolostorban Ne gyere be! Bumtang, utolsó nap Tamshing kolostor Tamshing kolostor Bumtang, utolsó nap Bumtang, utolsó nap Védő szellem Tamshinban Bumtang, utolsó nap Bumtang dzong Bumtang dzong

Bumtang, utolsó nap

11747 megtekintés
karcsika (368) beszámolója
szerkesztés alatt

Értékelés:
0 pont
Téma:
Utazás időpontja:
2012.04.07 - 2012.04.07





április 7. - Bumtang, Ura

----

Reggel megint rossz idővan, aztán kiderült, hogy így is maradt egész napra. Köd, eső, nagyon hideg. A mai nap miatt megérte elcipelni a téli kabátot. A napot Ura-völgy és falu megnézésvel kezdjük. Ura egyike a mindössze négy nagyobb Közép-bhutáni településnek. , 3100 méteren fekszik, krumpli termesztésből él, és Guru Rimpocse kigyógyította a falu lakóit a leprából.

Ura jó másfél órás autóútra van Jakartól. A kötelező forgatókönyv a falu megnézésére, hogy a völgybe menő hágó tetején megáll az autó (kb. 3700 m magasan) és onnan kell lesétálni. Kényelmes, kicsit több, mint egy órás gyaloglás. Az út annyiban érdekes, hogy a kirándulás a régi, modernizáció előtti bhutáni kereskedelmi-úthálózat egy szakaszán megy. Ne tessék persze még csak római kereskedelni utakra sem gondolni. Inkább hasonlatos az otthoni, szántóföldek közötti dűlőútra, azzal a különbséggel, hogy az utat végig csortenek (a sztúpa bhutáni változata) jelzi. Acsortenek meglepően jó állapotban vannak tartva. Az idegenvezető szerint a falu gondoskodik a karbantartásról. Az út mellett végig a hosszú típusú sztúpák vannak. Nagy nehezen, így a kilencedik napon kibökte, hogy a hosszú csortenek mind Avalokitesvarának, a Jótákonyság (abban az értelemben, hogy mindenkinek segíteni akat) Istenének szentelték.

Sokat a hosszú csortenek közül sok száz éve építettek, áldozatul értékes ajándékokat, mint dZi-ket, ékköveket, relikviákat, ékszereket helyeztek el bennük, a falu, a környék lakóinak jólétéért. Ma éppen ezért szinte mindennapos dolog a hosszú csortenek szétdúlása és kirablása. Tavaly több, mint száz szépítmény esett rablás áldozatául. (Ma egy eredeti dZi ára 2000 dollár felett van, de lehet akár százezer is.)

Amikor leértünk a faluba jött az első telefon, hogy hegyomlás miatt elmúlt az út Trongsa és Punaka között. Tekintettel a terepviszonyokra nem dúskálunk alternatv útvonalakban (már ez az egy út is szép, hogy van). Az idegenvezető fiú egyből lepadlózott, hogy mi lesz, én nyugtatgattam, hogy egyrészről ne pánikoljunk az első hír hallatán, másrészt valami megoldás úgyis lesz. Mondjuk lehet, hogy kicsit alulbecsültem a helyzet komolyságát - vagy az is lehet, hogy a bhutániak különösen pánikolósak - mert egy két órán belül az idegenvezető és a sofőr összes ismerőse telefobnált, hogy mi van velük. Mintha csak mindenki mindenkiről tudná, hogy ki mit csinál éppen. Szocio Twitter.

A földcsuszamlás híre aztán tovább kísérte a napot. Szó szerint mindenki ezzel foglalkozott. A Tamshing kolostornál találkoztunk egy amerikai csoporttal, nekik is az első kérdésük az volt, hogy hallottam-e. A hírek arról szóltak, hogy három nap lesz a javítás. Ők vígan voltak, mert négy napos programjuk volt Bumtangban és Trongsában (igaz azóta kiderült, hogy egy héten belül nem lesz út). Nagyon vicces, azt hittem volna, hogy a természeti pusztításhoz hozzászokott emberek kicsit kevésbé ilyednek meg könnyen - bár az is lehet, hogy ez is a szoláltatás része -, de öt percenként rohantak, ha valami új hír merült fel.

Gyorsan kiderült, hogy a repülővel történő evakuálásom nem fog menni. Felmerült, hogy sétáljunk át a hegyomláson, de ezzel az ötlettel nagyon nem szimpatizáltam. Estére körvonalazódott, hogy a hosszú és ismeretlen déli kerülőút lesz a megoldás. Amennyire csak ezt meg lehet állapítani, holnap én vagyok az egyetlen, aki erre hagyja el Bumtangot, de persze a probléma nem egyedi, összesen nyolcvan körüli külföldi van mos Jakarban, akikkel csinálni kell valamit.

Estére az is megtudódott, hogy nem kell új útvonal engedélyt kérni, a turizmusügyi miniszter bemondta a tévében, hogy Bumtangból mindenki arra megy, amerre csak akar vagy tud (ez egyetlen utat jelent persze, az is javarészt külföldiektől elzárt területen), nem kell a papírmunkára várni.

Ez előtt azonban még visszafelé megnéztük az égő tavat és végiglátogattuk azokat a templomokat, amiket tegnap a fesztiválon résztvevő pedellusok miatt nem sikerült. Sőt az idegenvezető meglepett egy újabbal, ami valahogy elkerülte a figyelmemet az úti könyvben is, a Tamshing kolostorral.

AZ Égő tó kiemelkedő fontosságú kegyhely Bhutánban. Guru Rimpocse a 8. században tett látogatása során állítólag számos helyen rentett e kincsket (buddhista kincseket, legfőbbképp iratok, könyvek, továbbá kegytárgyak, szobrok, relikviák, lábnyomok, kövek bezárt démonokkal), beszél is róla az életrajz írója, és megjövendölték ezek megtalálását többször az évszázadok során. A legfontosabb kincs felfedezők egyike a 15. századbban egy Pema Limpa nevű kovácslegény volt. 25 éves korában találta meg az első kincsét az Égő tóban egy látomást követve. Mivel a kincstalálásnak nem volt tanúja nem hittek neki. Ezért egy olyan próba elé állíttatta magát, hogy egy égő lámpással beugrika a tóba, ha valódi kincstaláló, akkor a lámpás még akkor is égni fog, amikor kijön, ha nem az , akkor a démonok soha nem engedik többé a víz fölé. Persze sikeresen kikelt a habokból, kezében a lámpással. Innenaz Égő tó elnevezzés, ami ugyan ezek szerint nem is ég, és valójában nem is tó, hanem egy mélyebb folyószakasz. Pema Limpa természet feletti képességeivel még sok elrejtett kincste talált meg és hamarsan fontos szent és tantrikus mester lett, két kolostort is alapított Bumtang környékén. Az egyik a Tamshing kolostor.

A Tamshing több szempontbóol is érdekes. Személyesen Pema Limpa építette a 15. században, készítette a szobrokat, berendezési tárgyakat, festette a freskókat. Emiatt is a kolostor a bhutáni Drukpa Kagyu rend legfontosabb helye. (A saját, bhutáni rend megalapítása az egyik legfontosabb lépés volt a tibettől való politikai elhatárolódásban. A tibetieknek nem is tetszet, a 11. századi alapítása után még vagy öt évszázadon át mentek a politikai és fegyveres harcok a rend ellehetetlenítésére. Tibetben két fő rend van a Dalai Láma sárga sapkás rendje a Gelukpa és a Pancsen Láma piros sapkás rendje a Nyingmapa.)

A másik, amiért kiemelkedően érdekes a Tamshing, hogy lényegében eredeti, 15. századi állapotban maradt meg. Nem dőlt össze, nem vitte el az át, nem égett le. És leginkább nem festették újra. Nepálban, Bhutánban, Tibetben - és lehet hogy máshol is - a művészeti alkotások nem igazán művészeti alkotások, sokkal inkább médium a tanítás közvetítésére. Nagyon szigorúak az ikonográfiai szabályok, sok egyéni kifejezésmódra, ötletre, meglátásra nincs tér. Persze vannak nevesebb mesterek, akiket szívsebben bíznak meg egy-egy feladattal, de a személyük nem igazán fontos, ők csak mesteremberek, egy jó festő nagyjából azonos megítélés alá esik, mint nálunk egy jó ács; tudják, hogy nem fogja elszúrni a munkát. A készítő ezért soha nem is írja alá a művét. Ha a piacon mutogatnak thangkákat, amiken szerepel, hogy Láma Ez Meg Az festette, akkor az tuti kamu. Mivel a kép feladata az üzenet közvetítése, ezért az eredetiségnek, kornak nincs külön értéke, minden skupulus nélkül festik át a régi, megfakult képeket új, rikító színű olajfestékkel. A Tamshing kolostor eddig valahogy elkerülte a felújítást. Az egyik utolsó meglátogatott templom a Bhutánban, őszintén örültem ennek a kis meglepetésnek. Sajnos az állapot nem marad fent sokáig, a külső kerengő falát már előrajzolták átfestésre. Gyakran használom a varázslatos jelzőt régi templomokra, mert tényleg azok. És A Tamshing különösen az. Jó sokáig voltunk, nehezen vettem rá magam, hogy eljöjjünk, folyamatosan vissza kellett fogni az idvezt, aki nagy rohanó.

A Tamshing után még sétáltam egyet a "városban", de már egyedül. A gájdot és a sofőrt visszaküldtem, hogy szervezzék a holnapi utat. Nem tudom eldönteni, hogy a titkosszolgálat embere-e vagy kötelességének érzi-e, hogy mindenhová kövessen, de alig tudom a rávenni - most először, közelharc árán - hogy leszakdjon rólam a szállodán kívül. Nem akarta elhinni, hogy tényleg gyalog akarom megtenni a szállodáig nem gészen nyolcszáz méteres utat. Kitatlálta, hogy visszagyalogol, és itt hagyja a söfőrt a kocsival. Huhh, ez nem könnyű. Van egyfajta kettősség a szemléletben: trekkingelni (túrázni) lehet két lábon, de minden egyébb helyzetváltoztatás az csak az autóval ettikettszerű. Akikor azt mondom, hogy a ké, egymástól nem több,mint ötszáz méterre lévő hely között gyalog menjünk, akkor nem értik. Aztán csak megvívom, de amikor kijövünk, akkor már kint vár az autó. Mindegy majd otthon bepótolom az elmaradt sétálásokat.






Hozzászólások a beszámolóhoz


Még nincs hozzászólás. Legyél Te az első, aki véleményt mond!

Facebook hozzászólások